Magyar Zsidó Emlékezet díj 2017

Magyar Zsidó Emlékezet díj 2017

 

Budapest, 2017. május 18., csütörtök (OS) – A MAZSISZEM Magyar Zsidó Emlékezet díj átadás!

11 alkalommal rendezte meg  a hagyományőrző március 15.-i emlékünnepségét. A rendezvényen első alkalommal került átadásra a Magyar Zsidó Emlékezet díj, melyet az egyesület hozott létre, melyet évről évre szeretne átadni, olyan személyiségeknek kortól, nemtől, felekezettől függetlenül, akik értékteremtő, hagyományteremtő munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a magyar–zsidó emlékezetkultúra továbbörökítéséhez és a történelmi megbékéléshez.

Elsőként Dr. Róbert Péter egyetemi docens történész s egyben az Emlékbizottság alapító tagja kapta, a Magyar–Zsidóság történelemének évtizedeken átívelő kutatásában, oktatásában és népszerűsítésében végzett kiemelkedő munkássága elismeréseképpen. A hiteles emlékezetkultúra megteremtéséért, a történelmi megbékélésért. Rendíthetetlen Emberi tartásáért, áll a kísérő díszoklevélben, amelyet a bronzból készült díj mellé kapott, melyet Rosenfeld Dániel Imre a MAZSISZEM elnöke és egyben alapítója adott át.

Tegnap a honvédelem napja alkalmából a Stefánia Palotában a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát kapta Dr. Róbert Péter docens úr. A társadalmi szervezetek és a nyugállományúak egyesületi javaslatára, a HM Társadalmi Véleményező Munkacsoport támogatásával, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség kiemelten fontos feladatai megvalósításának támogatásáért, áll a kitüntetés mellé járó díszes okiratban. A díjátadás és az ünnepi műsort követően fogadáson vehettek részt a jelenlévők. Gratulálunk Mazel tov!
Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)

 

A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye

2017. május 18., csütörtök 03:32

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.