A Nemzetközi Holokauszt Napja alkalmával, Nyíregyházán kerül bemutatásra, Sárdi Mária: Kislány a pokolban holokauszt monodráma. A főszerepet alakító Gunyecz Annával olvashatnak egy interjú!

Monodrámával emlékeznek a holokauszt áldozataira!
Rendhagyó színházi előadás Nyíregyházán.

Rendhagyó előadás előtt áll, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Művész Stúdiója, amely helyszínéül szolgál a 2019. Január 27-i 16 órával kezdődő „Nemzetközi Holokauszt Napja” alkalmával bemutatásra kerülő, Sárdi Mária: Kislány a pokolban monodrámának. A Budapesten működő Kazán István Kamaraszínház, immár 12-ik éve tartja repertoáron, ezt az igazán megható, nagyszerű előadást. A januári bemutatót új szereposztásában láthatja a közönség. Erről kérdezem Gunyecz Anna színésznőt, aki ráadásul Nyíregyházi születésű, ott nevelkedett és tanult. A darab rendezője azt mondta magáról, hogy ritka tehetséggel és szorgalommal van megáldva, no de erről is fogunk még később beszélni.
– Ön még annyira fiatal de megkérdezem, mit lehet önről tudni, gyerekkoráról, iskolai éveiről?
Szerencsésnek érzem magam, mert a szüleimtől és tanáraimtól rengeteg értékes dolgot megtanulhattam. Egészen kicsi korom óta foglalkozom a táncművészettel, színjátszással, a magyar nyelv és irodalom iránt már nagyon hamar elköteleztem magam. Mindig is fogékony voltam a színház, a film és a zene iránt, valahogy ezek a műfajok mindig lenyűgöztek.
– Hogyan került a Budapesti színészképző stúdióba?
Középiskolában már nem volt lehetőségem olyan szinten folytatni a színészmesterség tanulását ahogyan szerettem volna, ezért úgy döntöttem, hogy a fővárosban próbálok olyan színvonalas képzést találni, ami számomra is kielégítő. Amikor megtaláltam a kamaraszínház színészképző stúdióhirdetést, első dolgom lett írni, hogy megnézhessek egy foglalkozást. Majd miután megnéztem egy foglalkozást, s mivel az órák nagyon megtetszettek, ráadásul éppen szombat-vasárnap voltak a foglalkozások, ennek köszönhetően össze tudtam egyeztetni az érettségi évemmel, s így a hétvégéimet mindig Budapesten töltöttem.
– Hogy telnek a napjai, azt tudom, hogy jelenleg Egyetemre jár, mellette táncművészetet és színészmesterséget tanul! 
Ez így igaz, elég mozgalmasak a napjaim, hétköznap egyetemi órákon vagyok, itt rengeteget kell olvasnom, mellette színészórák, próbák, táncórák, de ez így van rendjén, hiszen sokat kell még és szeretnék is tanulni.
– Hogyan találkozott a darabbal, látta már előzőleg?
Igen láttam, és természetesen, az előadás nagyon meghatott, ráadásul van szerencsém a kolléganőt ismerni, /Dombrádi Alina/ akire nem csak barátként, hanem példaképként is tekintek.
– Amikor megtudta, hogy ön fogja játszani ezt a darabot, mit érzett?
Nagyon örültem, hiszen hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, azonban meg is ijedtem, mert ebben a szerepben a színészi mérce nagyon magas. Éreztem, hogy ez óriási kihívás lesz számomra, és nagyon sokat kell majd dolgoznom, hogy az előttem alakító színésznőkhöz és a darabhoz méltó lehessek.
– A próbák alatt, milyen kihívásokkal találkozott, mi volt a legnehezebb?
Elsősorban a 15 éves Sárdi Marikával, Auschwitz-ban történteket, a könyv elolvasás után, fel kellett dolgoznom, meg kellett értenem, ami ott és akkor történt. Nem könnyű egy, a XXI, században élő mai magyar fiatalnak elképzelni, amit az akkori tizenéves fiatal magyar zsidó gyerekeknek át kellett élniük. Mondhatom nyugodtan, hogy az én generációm, fel sem tudja fogni a vészkorszakban történteket. Éppen ezért duplán-triplán nehéz kihívás színészileg ez számomra, hiszen itt egy olyan lélektani állapotot kell majd a színpadra vinnem, hogy azok a nézők, akik élnek még Nyíregyházán, akik személyesen is átélték Auschwitz-ott, azok el tudják majd mondani az előadás után, hogy „igen, ez így volt, ez történt Auschwitz-ban”! Ez lenne számomra a legnagyobb öröm!
– Úgy tudom, hogy ön körül, kisebb stáb dolgozik!
Igen igaz, de nem úgy kell elképzelni, mint egy filmforgatást, hanem inkább, mint egy kis közösséget, akik minden pénzbeli juttatás nélkül segítenek abban, hogy minél színvonalasabb alakítást tudjak a színpadon nyújtani. Éppen ezért szeretném ezúton is megköszönni Faltusz Alexandrának, Vég Andrásnak, Vári Kálmán színészkollégáimnak és Rosenfeld Dániel Imre kulturális menedzsernek azt a rengeteg munkát, amit idáig tettek értem és az előadásért!
– Milyen érzés a szülővárosába először bemutatkozni, ráadásul rögtön egy főszereppel?
Nagyon örülök, de rettenetesen izgulok is, hiszen pár hónappal ezelőtt még nem is gondoltam volna, hogy pont Nyíregyházán fogok debütálni. Remélem jól fog sikerülni a bemutató, én legalább is, mindent megteszek érte.
– Hogyan látja a színházi pályája alakulását, vannak szerepálmai?
Remélem, hasonlóan fog alakulni a színészpályám, mint eddig de tudom, hogy még nagyon sok dolgot kell megtanulnom. Olyan szerepekre vágyom, amiben nem csak a mesterségbeli tudásom, hanem a személyiségem is fejlődni tud, nem beszélve arról, hogy át tudjam adni a közönségnek az általam alakított karaktereket, s mind ezt ténylegesen, hitelesen meg tudjam élni a színpadon, azt gondolom magának a színháznak is, erről kell szólnia.
– A rendezője mondta önről, aki egyben a színészmesterség tanára is, hogy ritka tehetséggel és szorgalommar bír, hogyan látja ezt az önről kialakult képet?
A hozzáállásnak az egyik legfontosabbnak kell lennie egy pályakezdő számára, ha valamit tényleg szeretnénk mélyebben elsajátítani, akkor a tudás technikai része nem feltétlenül elég, meg is kell érte dolgozni, le kell ásni a mélyébe. Az első mennyiségi, a második minőségi munkát és eredményt jelent számomra. Igyekszem mindig a legjobbat kihozni bármiből, amit teszek, általában nagyon kitartó vagyok, amit elkezdek, azt szeretem végi csinálni. Óriási szerencsém volt hogy rátaláltam Budapesten erre a színészképző stúdióra. Mert itt nagyon értékkel bíró oktatás folyik, itt nincs helye nyafogásnak, hisztinek, pláne lustaságnak. Olyan tanárom van, aki nem csak magas szinten tudja, ismeri a színházi szakmát, de meg is követeli tőlünk, mindig azt mondja „nem a tudást, az akarást követelem meg tőletek, de azt igen, s ha az megvan, meglesz a tudásotok is”! Kriszt László színészpedagógus, rendező, tánctanár, aki egyben a darab rendezője is, kemény, szigorú tanár, de megtanultam tőle, hogy az embernek meg kell küzdenie, harcolnia az álmai megvalósulásáért, az csak úgy önmagától nem jön.
– Akkor sok sikert kívánok a Nyíregyházi debütálásához, és köszönöm a beszélgetést!
Én is köszönöm!

Cserháti Pál