–
A Kazán István Kamaraszínház és a MAZSZISZEM közös színházi megemlékezését
tartják Január 27-én a Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában. Most
következőz interjú Gunyecz Anna fiatal, tehetséges színésznővel készült, aki élete
első nagy főszerepe előtt áll. Erről és sok minden másról is szól a most következő
interjúbeszélgetés.
– Még annyira fiatal de megkérdezem, mit lehet önről tudni, gyerekkoráról,
iskolai éveiről?
Szerencsésnek érzem magam, mert a szüleimtől és tanáraimtól rengeteg értékes
dolgot megtanulhattam. Egészen kicsi korom óta foglalkozom a táncművészettel,
színjátszással, a magyar nyelv és irodalom iránt is, már nagyon hamar elköteleztem
magam. Mindig is fogékony voltam a színház, a film és a zene iránt, valahogy ezek a
műfajok mindig lenyűgöztek.
– Hogyan került a budapesti színészképző stúdióba?
A középiskolában már nem volt lehetőségem olyan szinten folytatni a
színészmesterség tanulását, ahogyan szerettem volna, ezért úgy döntöttem, hogy a
Budapesten próbálok olyan színvonalas képzést találni, ami számomra is kielégítő.
Amikor megtaláltam a kamaraszínház színészképző stúdióhirdetést, első dolgom lett
írni, hogy megnézhessek egy foglalkozást. Majd miután megnéztem a foglalkozást,
azonnal jelentkeztem, mivel az órák nagyon tetszettek, ráadásul éppen szombat-
vasárnap voltak a foglalkozások. Mindennek köszönhetően össze tudtam egyeztetni
az érettségi évemmel, s így a hétvégeimet mindig Budapesten töltöttem.
– Hogy telnek a napjai, azt tudom, hogy jelenleg egyetemre jár, mellette
táncművészetet és színészmesterséget tanul!
Ez így igaz, elég mozgalmasak a napjaim, hétköznap egyetemi órákon vagyok, itt
rengeteget kell olvasnom, mellette színészórák, próbák, táncórák, de ez így van
rendjén, hiszen sokat kell még és szeretnék is tanulni.
– Hogyan találkozott a darabbal, látta már előzőleg?
Igen láttam, és természetesen, az előadás nagyon meghatott, ráadásul van
szerencsém Dombrádi Alinát ismerni, akire nem csak barátként, hanem
példaképként is tekintek.
– Mit érzett, amikor megtudta, hogy Ön játssza a darab címszerepét?
Nagyon örültem, hiszen hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, azonban meg is
ijedtem, mert ebben a szerepben a színészi mérce nagyon magas. Éreztem, hogy ez
óriási kihívás lesz számomra, és nagyon sokat kell majd dolgoznom, hogy az előttem
alakító színésznőkhöz és a darabhoz méltó lehessek.
– A próbák alatt, milyen kihívásokkal találkozott, mi volt a legnehezebb?
Elsősorban a 15 éves Sárdi Marikával. A könyv elolvasása után fel kellett dolgoznom,
meg kellett értenem az  Auschwitzban történteket. Nem könnyű egy mai fiatalnak
elképzelni, amit az akkori tizenéves fiatal magyar zsidó gyerekeknek át kellett élniük.
Mondhatom nyugodtan, hogy az én generációm, fel sem tudja fogni a
vészkorszakban történteket. Éppen ezért duplán-triplán nehéz kihívás színészileg ez
számomra, hiszen itt egy olyan lélektani állapotot kell majd a színpadra vinnem, hogy
azok a vészkorszakot megélt nézők, akik élnek még Nyíregyházán, akik átélték
Auschwitz borzalmait, azok el tudják majd mondani az előadás után, hogy „igen, ez
így volt, ez történt Auschwitz-ban”! Ez lenne számomra a legnagyobb öröm!
– Úgy tudom, hogy ön körül, kisebb stáb dolgozik!
Igen igaz, de nem úgy kell elképzelni, mint egy filmforgatást, hanem inkább, mint egy
kis közösséget, akik minden pénzbeli juttatás nélkül segítenek abban, hogy minél
színvonalasabb alakítást tudjak a színpadon nyújtani. Éppen ezért szeretném ezúton
is megköszönni Faltusz Alexandrának, Vég Andrásnak, Vári Kálmán
színészkollégáimnak és Rosenfeld Dániel Imre kulturális menedzsernek azt a
rengeteg munkát, amit idáig tettek az előadásért!
– Milyen érzés a szülővárosába először bemutatkozni, ráadásul rögtön egy
főszereppel?
Nagyon örülök, és rettenetesen izgulok is, hiszen pár hónappal ezelőtt még nem is
gondoltam volna, hogy pont Nyíregyházán fogok debütálni. Remélem jól fog sikerülni
a bemutató, én legalább is, mindent megteszek érte.
– Hogyan látja a színházi pályája alakulását, vannak szerepálmai?
Remélem, hasonlóan fog alakulni a színészpályám, mint eddig, de tudom, hogy még
nagyon sok dolgot kell megtanulnom. Olyan szerepekre vágyom, amiben nem csak a
mesterségbeli tudásom, hanem a személyiségem is fejlődni tud, nem beszélve arról,
hogy át tudjam adni a közönségnek az általam alakított karaktereket, s mind ezt
ténylegesen, hitelesen meg tudjam élni a színpadon, azt gondolom magának a
színháznak is, erről kell szólnia.
– A rendezője azt mondta önről, aki egyben a színészmesterség tanára is, hogy
ritka tehetséggel és szorgalommar bír, hogyan látja ezt az önről kialakult
képet?
A hozzáállásnak az egyik legfontosabbnak kell lennie egy pályakezdő számára, ha
valamit tényleg szeretnénk mélyebben elsajátítani, akkor a tudás technikai része nem
feltétlenül elég, meg is kell érte dolgozni, le kell ásni a mélyébe. Az első mennyiségi,
a második minőségi munkát és eredményt jelent számomra. Igyekszem mindig a
legjobbat kihozni bármiből, amit teszek, általában nagyon kitartó vagyok, amit
elkezdek, azt szeretem végi csinálni. Óriási szerencsém volt hogy rátaláltam
Budapesten erre a színészképző stúdióra. Mert itt nagyon értékkel bíró oktatás folyik,
itt nincs helye nyafogásnak, hisztinek, pláne lustaságnak. Olyan tanárom van, aki
nem csak magas szinten tudja, ismeri a színházi szakmát, de meg is követeli tőlünk,
mindig azt mondja „nem a tudást, az akarást követelem meg tőletek, de azt igen, s
ha az megvan, meglesz a tudásotok is”! Kriszt László színészpedagógus, rendező,
tánctanár, aki egyben a darab rendezője is, kemény, szigorú tanár, de megtanultam
tőle, hogy az embernek meg kell küzdenie, harcolnia az álmai megvalósulásáért, az
csak úgy önmagától nem jön.
– Milyen tanácsot adna az önhöz hasonló fiatal színésznövendékeknek?
A színésznövendékektől követelni kell, /az a jó iskola, az a jó tanár/ mert ha nem
feszegetjük a határainkat, akkor sosem derül ki, mire is vagyunk képesek. A
nehézségeket pedig lehetőségnek, kihívásnak kell felfogni, amiket meg kell,
meglehet oldani. Nagyon sok munka és szorgalom kell hozzá, s az sem árt, ha az
ember talál egy igazán értékelbíró és kemény színésziskolát!
Az interjúbeszélgetés végén ismételten megemlítjük, hogy rendhagyó előadást a
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában láthatják, Sárdi Mária:
„Kislány a pokolban” című monodrámáját Január 27-én, 16 órától a „Nemzetközi
Holokauszt Napja” alkalmával. A Budapesten működő Kazán István Kamaraszínház,
immár tizenharmadik éve tartja repertoáron ezt az igazán megható, nagyszerű
előadást. Természetesen a Januári bemutatót a nyíregyházi születésű  Gunyecz
Anna színésznő játssza.

Cikk: Cserháti Pál
Fotó: Telegdy István

További részletek:
www.kazanistvankamaraszinhaz.hu